Egészségnapok (IPR)
Az IPR (Integrációs Pedagógiai Rendszer) egy pedagógiai keretrendszer, amelynek célja a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélykülönbségeinek kiegyenlítése az iskolákban. A pályázat kötelező elemeként az intézmények külső partnerek bevonásával programokat, tanórán kívüli szabadidős tevékenységet valósítanak meg, ezzel is erősítve az együttműködést civil szervezetekkel.
A lehetőséggel élve számos hátrányos helyzetű település általános iskolája kérte fel egyesületünket Egészségnap megvalósítására, mely feladat illeszkedik alapító okiratunkban rögzített (2.§ 5.1.) közhasznú
alaptevékenységünkhöz.
Az Egészségnapok keretein belül egyesületünk védőnőkkel, vöröskereszt munkatársaival, mentőtisztekkel és ápolókkal közösen valósította meg a programokat. Az iskolai Egészségnapok során a gyerekeknek bemutatásra került, mitévők legyenek azokban a helyzetekben, ahol szakszerű elsősegélynyújtásra van szükség, a helyszínbiztosítás és sebkötözés mellett a szívmasszázs, illetve a mesterséges lélegeztetés technikáját is elsajátíthatták a résztvevő fiatalok. Ezzel párhuzamosan a védőnők vezetésével általános egészségállapot felmérés, vérnyomás- és pulzusmérés, illetve a szülői beleegyezéssel rendelkező diákoknak vércukorszint mérés is történt. A komoly szakmai programok mellett a szórakozás, a játék is szerepet kapott a nap során. Egyesületünk hagyományőrző, népi játékait is kipróbálhatták a gyerekek, melyek közül kedvenceknek a facsocsó és a gólyaláb bizonyultak.
Minden helyszínen tartalmas és - reményeink szerint hosszú távon is - hasznos programokban vehettek részt a diákok és pedagógusok. Azonban a számos iskola közül is kiemelésre érdemes a Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, ahol a fenti program elemeken túl az egészséges táplálkozás fontosságát is kérték az iskola vezető a programba beépíteni, bemutatni. A program elem keretein belül számos, az egészségre jótékony hatással bíró élelmiszerrel ismerkedtek meg a gyerekek, közösen készítettük el a legkülönfélébb ínyencségeket és a diákok teljesen új íz-élményekkel gazdagodtak azok elfogyasztásakor. Ezeken túl a táplálékpiramissal, az élelmiszerek egészséget befolyásoló tényezőivel ismerkedtek meg a diákok.